Idén nyáron egy hétvége keretében a látványos és meredek nyugati-délnyugati oldal két útját vettük tervbe. Szombat délelőtt érkeztünk a ház mellett nagy parkolóba, ahonnan némi pakolást követően már a meredek, s jól követhető ösvényen kaptattunk a sziklafal alá. A jelzett út eleinte erdőben, majd törpefenyvek között, végül sziklás, morzsalékos terepen ér a beszállások közelébe. Mivel nem túl kitett, így hegyi túrához is ajánlható, a háztól a csúcs oda-vissza 4-5 óra alatt meg is járható.
A sziklákat elérve az utak beazonosításában (a kalauzok mellett persze) nagy segítséget jelent egy kis barlang, amiben szék és pad is szolgálja a kényelmet. Utóbbi az át-, beöltözéshez igen hasznosan bizonyul! A Kalbling talán legnépszerűbb útja a déli gerinc, aminek a korábban gyakrabban használt beszállása a könnyebb változat (II-III) ugyan, de a kőzet minősége miatt egyáltalán nem ajánlott! Ehelyett a barlangtól balra lévő, IV-es nehézségű és jobban kiépített 1. hosszt érdemes választani, s az első felszökés tetején egy kis nyeregszerűségénél standolni. Az útvonal vezetése elég egyértelmű, kalauz alapján nehezen téveszthető. A 2. hossz (IV) után két könnyebb következik, majd a gerincen kell megint IV-es szakaszt leküzdeni, ami az új nittekkel nagyon jól biztosított. Ezután jön az út kulcshelye, egy traverz. Ez szabadon mászva VI- nehézséget jelent, de lehetőség van köztesek használatával A0-zni, ennek a kimászása így nagyjából két fokozattal könnyebb. A következő részeken a gerinc közvetlen közelében, két-három rövidebb rámpát és egy-két bevágást leküzdve (nehézség szint végig III-as körüli) érünk az útkönyvhöz, ami egy kis barlangnál van. Innen egy szép és kicsivel nehezebb kéményen érünk ki a gerinc könnyű szakaszára, ami már a fal többi útjával közös is egyben. A gerincen kb. 10-15 perc alatt, a végén már gyalogszerrel érünk a csúcskereszthez.
Vasárnapra egy hasonló nehézségű, de reményeink szerint kevesebb partit vonzó utat választottunk, ami Pelikan-Riebe névre hallgat. Ennek a beszállásához (egyébként az első három kötélhosszban az út közösen halad a IV+ nehézségű Herbst und Scholz nevűvel) ugyanúgy a jelzett úton kell haladni, mellőzzük a déli gerincet, majd kb. 150 méter után egy aránylag vízszintes térséghez érkezünk. A beszálláshoz innen nem túl stabil kőzeten már könnyű mászással érkezünk, ami széles rámpa alatt van. Az első hossz ezen keresztül megy egy kis párkányig, majd egy nehezebb kémény következik a következőben, amit a következő stand előtt hagyunk csak el. Innen hosszasan az az érzésünk, hogy harántolunk, s valóban az út több hosszon keresztül úgymond keresztezi a nyugati falat. A IV. kötélhossz után sikerült is beletévednem egy mási útba (útólag megnézve a Westwand Direkt (V) lehetett), mivel rövid kémény tetején lévő standból direktben felfelé, s nem „oldalazva” indultam tovább. Ezt leszámítva az út követése nem túl nehéz, a kitettebb helyeken jól biztosítható, szinte minden hosszban van egy-egy rövidebb IV-es szakasz. Az utolsó kötélhossz (vagy legalábbis mielőtt kiérünk a nyugati gerincre) pedig igencsak látványos is! Egy rövid, ám nagyon kitett lemászást követően a gerinc utolsó meredek felszökését kell követni az utolsó standig, ahonnan már a nyugati gerincen könnyebb mászással (II) haladhatunk tovább. A csúcskereszt közelében aztán találkozunk a többi útvonal mászóival, hogy kicsivel később elégedetten pihenhessünk, s nassolhassunk a környező hegyek-völgyek látványában való gyönyörködés közben.
Netes irodalomként ismét a www.bergsteigen.at portál ajánlható, de részletes és hasznos információk szerezhetők Nagyváthy János – 50 újabb hegymászótúra című könyvéből is.